Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-10-02 17:00

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő

 

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő
Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt - közölte a párizsi főügyész. Tájékoztatójában kifejtette, támadónak legutóbb pénteken volt dolga a rendőrséggel, amikor Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték. A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987-ben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát. Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy nem hamis útlevélről van-e szó. A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök.

Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt - közölte a párizsi főügyész

###

Tájékoztatójában kifejtette, támadónak legutóbb pénteken volt dolga a rendőrséggel, amikor Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték. A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987-ben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát. Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy nem hamis útlevélről van-e szó. A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök.

Forrás - MTI



További hasonló híreink

2017-10-13 16:05

Jean-Claude Juncker nem szeretné, ha Katalónia függetlenné válna

2017-10-11 19:02

Egy felmérés szerint több elhízott tinédzser lesz, mint az alultáplált

2017-10-04 14:50

Vadászgépek kíséretében szállt le Londonban egy Ryanair-gép biztonsági riadó miatt

2017-10-03 17:35

A gravitációs hullámok kutatásáért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat

2017-10-02 17:45

Vérengzés Las Vegasban: rengeteg a halott

2017-09-29 17:52

Új lopási módszerre figyelmeztet az ATM-ek kapcsán a Europol

2017-09-22 17:05

Új HIV elleni szert tesztelnek, nagy reménnyel

2017-09-22 17:00

Elsüllyedt egy migránsokat szállító halászhajó a Fekete-tenger török partjainál, halottak

2017-09-21 17:54

Brexit - Theresa May "nagyvonalú javaslatot" tesz az EU-nak

2017-09-13 17:14

Juncker belenyúlna a magyarok tányérjába

2017-09-11 17:35

Szeptember 11-re emlékezik a világ

2017-09-08 15:06

Augusztusban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak

2017-09-01 18:01

Brüsszel megvizsgálja a magyar kérést a határvédelmi költségekhez való hozzájárulásról

2017-08-31 17:15

A szívek hercegnőjére emlékezik ma a világ

2017-08-28 18:08

84 embert ölhetett meg egy német ápoló

2017-08-24 17:22

Súlyos buszbaleset történt Közép-Törökországban, többen meghaltak

2017-08-24 17:21

Robbanás történt Kijevben

2017-08-23 16:18

Késhetnek a Brüsszelből érkező repülőgépek

2017-08-23 16:15

Büntetett előéletű volt a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt

2017-08-23 16:14

Újabb kibertámadás érte Ukrajnát

Jean-Claude Juncker nem szeretné, ha Katalónia függetlenné válna (2017-10-13 16:05)

Egy felmérés szerint több elhízott tinédzser lesz, mint az alultáplált (2017-10-11 19:02)

Vadászgépek kíséretében szállt le Londonban egy Ryanair-gép biztonsági riadó miatt (2017-10-04 14:50)

A gravitációs hullámok kutatásáért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat (2017-10-03 17:35)

Vérengzés Las Vegasban: rengeteg a halott (2017-10-02 17:45)

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő (2017-10-02 17:39)

Új lopási módszerre figyelmeztet az ATM-ek kapcsán a Europol (2017-09-29 17:52)

Új HIV elleni szert tesztelnek, nagy reménnyel (2017-09-22 17:05)

Elsüllyedt egy migránsokat szállító halászhajó a Fekete-tenger török partjainál, halottak (2017-09-22 17:00)

Brexit - Theresa May "nagyvonalú javaslatot" tesz az EU-nak (2017-09-21 17:54)

Juncker belenyúlna a magyarok tányérjába (2017-09-13 17:14)

Szeptember 11-re emlékezik a világ (2017-09-11 17:35)

Augusztusban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak (2017-09-08 15:06)

Brüsszel megvizsgálja a magyar kérést a határvédelmi költségekhez való hozzájárulásról (2017-09-01 18:01)

A szívek hercegnőjére emlékezik ma a világ (2017-08-31 17:15)