Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-11-02 10:00

Vádat emeltek a vesztegetéssel gyanúsított záhonyi pénzügyőrök és bűntársaik ellen

Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség ötven ember - köztük több volt pénzügyőr - ellen, akik a gyanú szerint csempészetben vettek részt a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen. Keresztes Imre főügyész az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának huszonhét volt pénzügyőrét és további huszonhárom polgári személyt bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja a főügyészség.  A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy adatai szerint a volt pénzügyőrök hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az ukrán eredetű árukat Magyarországra csempészőket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett emberek gépkocsijában vagy ruházatában elrejtett termékeket - közölte a főügyész.

###

(fotók: internet)

A vádirati tényállás szerint a jellemzően dohányáru, üzemanyag, permetezőszer, szeszes ital és élelmiszer rendszeres, kereskedelmi mennyiségű behozataláért az összehangoltan működő csoportba szerveződött aktív vesztegetők többnyire pénzt, cigarettát és szeszes italt adtak, illetve ígértek a volt pénzügyőröknek - írta a főügyész. Keresztes Imre megjegyezte, a Magyarország területére behozott áruk beléptetéshez kapcsolódó vámvizsgálata és a közterhek megfizetése elmaradt, jogsértés esetén a pénzügyőr vádlottak nem intézkedtek, a termékeket pedig a magánszemély vádlottak saját céljaikra fordították vagy továbbértékesítették. A bűnszervezet tagjait a Központi Nyomozó Főügyészség Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ munkatársai 2015. július 29-én fogták el egy összehangolt akció keretében. Keresztes Imre hozzátette, a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök beosztotti állománykategóriába tartoztak. Az egy főhadnagy kivételével tiszthelyettesi rendfokozatú pénzügyőrök hivatásos jogviszonya megszűnt, valamennyi vádlott szabadlábon védekezik. A vesztegetést elfogadó volt pénzügyőr vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa - a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel - huszonnégy év - jegyezte meg a főügyész.


- MTI -



További hasonló híreink

2017-11-24 15:05

Szombaton nyit a karácsonyi vásár

2017-11-24 15:04

Kiemelt figyelem az ünnepekkor

2017-11-24 12:20

Megérkezett Nyíregyházára a Hajléktalan Jézus szobra

2017-11-24 11:46

Rendhagyó irodalom óra Grecsó Krisztiánnal a Vasváriban

2017-11-24 08:52

Előadással emlékeztek Dr. Varecza Árpádra

2017-11-23 15:41

Megemlékezés a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából

2017-11-23 14:10

LMP: Emelni kell az oktatás színvonalát

2017-11-23 12:24

Bemutatkozik a Kodály

2017-11-23 11:53

Egy-Más-Kép

2017-11-23 11:40

A Békéscsaba nyerte a párharcot

2017-11-23 10:02

13. Kelet-Magyarország – Eissmann Országos Pénzdíjas Teremlabdarúgó Torna

2017-11-23 08:29

Vigyázzanak a csalókkal!

2017-11-22 20:54

Díjazták a Vasváris diákok kisfilmjét

2017-11-22 16:05

Rendhagyó osztályfőnöki óra a tűzoltóságon

2017-11-22 15:04

Mikulás nap az Arénában

2017-11-22 13:45

A vidéki stílus kedvelőinek

2017-11-22 13:39

Ünnepi marketing

2017-11-22 13:35

Ajándékötletek alkalmakra

2017-11-22 13:31

Tubus Duo szikkasztórendszer

2017-11-22 13:03

Negyedévszázados a Nyírségvíz

2017-11-22 12:18

Ismét várják majd a cipősdobozokat

2017-11-22 09:31

Idén se maradnak tüzelő nélkül a rászorulók

2017-11-22 07:20

Vágják a fákat a Sóstói erdőn

2017-11-21 16:33

Természettudományos bemutató a Vasváriban

2017-11-21 14:56

Előadások a gyermekek jogainak világnapján

2017-11-21 14:43

Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában

2017-11-21 14:32

4,5 milliárd forintból újul meg 14 iskola a 6. választókerületben

2017-11-21 12:52

Újabb kutyafuttató Nyíregyházán

2017-11-21 10:02

Ismét mindkét irányból járható a Tünde utca

2017-11-21 09:10

Forgalmirend változás

2017-11-20 14:42

Képzés a büntető e-per terén

2017-11-20 14:33

Újabb minősítést szerzetek a szatmári önkéntesek

2017-11-20 10:48

Változik a zöldhulladék-szállítás rendje

2017-11-20 10:20

IV. Innovatív Pedagógus Konferencia

2017-11-20 08:52

Nyílt nap a nagykállói Korányiban

2017-11-20 07:11

Halott csecsemőt találtak Nyíregyházán

2017-11-20 07:00

Teendők gépkocsitűz esetén

2017-11-19 18:01

Sebességkorlátozás lép életbe az M3-on

2017-11-17 15:33

Belgyógyászok konferenciája Nyíregyházán

2017-11-17 15:32

Megyei foglalkoztatás a középpontban

2017-11-17 14:37

Kihelyezett MVB ülés Kállósemjénben

2017-11-17 14:02

„Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést végeztek Baktalórántházán

2017-11-17 10:20

Kitüntetést kapott a polgármester

2017-11-16 16:19

MSZP: Fontos a vidék

2017-11-16 14:37

Testvérmegyei Együttműködés

2017-11-16 13:44

Európai szakképzési hét a Nyíregyházi Szakképzési Centrum részvételével

2017-11-16 13:36

A cukorbetegségről

2017-11-16 12:36

Új ösztöndíjasokat köszöntöttek a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-16 07:11

Hisznek a megyei sportban is

2017-11-15 14:54

Két nívós díjat is átvehetett a Phylazonit

2017-11-15 14:33

Fidesz: Tisztújítás és értékek

2017-11-15 09:47

Kigyulladt egy autó motortere Nyíregyházán

2017-11-15 08:02

Megújult a 102-es

2017-11-14 15:41

Új aszfaltút épült a Szikes utcán

2017-11-14 15:19

Konferencia az Örökségekért

2017-11-14 15:01

Trófeaszemle Gúthon – soha nem látott mennyiségű dámbika került terítékre

2017-11-14 13:28

Vasárnap hazai pályán a FATUM

2017-11-14 11:53

Egyéniben indul Dr. Szabó Tünde

2017-11-14 08:23

Reformáció és tudomány

2017-11-14 08:10

Közúti kontroll Tiszavasváriban

2017-11-13 14:51

Folyamatos a határvadászok toborzása

2017-11-13 11:39

Foglalkoztatási Fórum Nyíregyházán

2017-11-13 10:57

Kiemelt figyelem az ünnepi időszakban

2017-11-13 08:28

Nyílt nap az Aranyban

2017-11-10 16:18

Jogerős: 6 év börtön a kislétai szülőknek

2017-11-10 14:58

November 25-én nyit a karácsonyi vásár

2017-11-10 14:35

Finn módszerrel ellenőriztek a rendőrök

2017-11-10 14:19

183 millió forintból újult meg a Városi Rendelőintézet

2017-11-10 07:40

Hol érdemes belevágni a nagybetűs életbe?

2017-11-10 06:58

Fokozott figyelem kell az utakon!

2017-11-09 14:45

Közbiztonsági referensek éves továbbképzése Nyíregyházán

2017-11-09 14:39

Döntőt úszik Hatházi Dóra

2017-11-09 14:25

A sértett buktatta le a tolvajt

2017-11-09 14:23

A Magyar Tudomány Ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-09 13:30

XVII. Országos Neveléstudományi Konferencia a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-09 12:42

LEGO kaland az iskolapadban

2017-11-09 10:00

Illegális migránsokat és embercsempészeket fogtak Szabolcsban

2017-11-09 09:56

Szombati kézilabda délután

2017-11-09 09:33

Nyitott Bíróság

2017-11-08 15:35

Mestereket avattak

A hágai törvényszék tíz vádpontban bűnösnek találta és életfogytiglanra ítélte Ratko Mladicot (2017-11-22 18:15)

Jelentősen csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az EU-ban (2017-11-20 17:10)

Fipronillal szennyezett tojást találtak helyi termelőknél Szlovéniában (2017-11-15 18:04)

Az uniós szakminiszterek nyilatkozatot írtak alá az EU védelmi dimenziójának erősítéséről (2017-11-13 17:15)

Tovább nőtt az iráni földrengés áldozatainak száma (2017-11-13 17:13)

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az EU-ban (2017-10-30 08:46)

Megszavazták a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot (2017-10-27 17:46)

Tusk a kvótarendszert temeti (2017-10-19 17:30)

Nemzetközi összefogás kezdődik a banánt fenyegető veszély ellen (2017-10-18 17:01)

Jean-Claude Juncker nem szeretné, ha Katalónia függetlenné válna (2017-10-13 16:05)

Egy felmérés szerint több elhízott tinédzser lesz, mint az alultáplált (2017-10-11 19:02)

Vadászgépek kíséretében szállt le Londonban egy Ryanair-gép biztonsági riadó miatt (2017-10-04 14:50)

A gravitációs hullámok kutatásáért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat (2017-10-03 17:35)

Vérengzés Las Vegasban: rengeteg a halott (2017-10-02 17:45)

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő (2017-10-02 17:39)