Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2017-11-14 14:00

Konferencia az Örökségekért

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ „Megújuló Kulturális örökség 2014-2020” címmel rendezett konferenciát kedden, a Megyeházán. Az eseményen a műemlékvédelem fejlesztéspolitikai irányairól tartott előadást Dr. Latorcai Csaba, társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár, aki elmondta rádiónknak: a kormány kiemelt figyelmet fordít az építészeti és kulturális örökségekre. Elmondta: a nemzeti örökségünk 3 pilléren nyugszik: egyrészt a régészeti örökségünk, másrészt az épített örökség, a harmadik pedig a szellemi örökség. Mindegyiket más-más formában támogatja Magyarország kormánya. A helyettes államtitkár az épített örökséget emelte ki - ezt többféleképpen segítik. Egyrészt aktív támogatásokkal pénzügyi támogatások révén, másrészt passzív támogatásokkal, ahol az adókedvezményt emelte ki.

###

###

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott szerkesztőségünknek: több eszközzel igyekeznek az örökségvédelmet támogatni és turisztikai fejlesztéseket végrehajtani. Az elnök a TOP fejlesztéseket emelte ki, és a határon túli programokról is szólt.

###

Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Reformáció 500 emlékév kapcsán felújított örökségekről beszélt. Kiemelte a Középkori Templomok útját - a szatmár-beregi és a nyírségi térségben több templom újult meg. A püspök szerint fontos, hogy megismerjék az emberek ezen építmények történetét. Külön kiemelte: büszkék lehetünk arra, hogy ebben térségben található a legtöbb ép, középkori templom.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék újul majd meg 2020-ig - mondta szerkesztőségünknek Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ez 3 épületet érint: a tiszadobi Andrássy kastély, a Kisvárdai Vár valamint a komlódtótfalui kúria.

 

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sajtószolgálat -



Kapcsolódó hanganyagok

Dr. Latorcai Csaba:

További hasonló híreink

2017-11-17 15:33

Belgyógyászok konferenciája Nyíregyházán

2017-11-17 15:32

Megyei foglalkoztatás a középpontban

2017-11-17 14:37

Kihelyezett MVB ülés Kállósemjénben

2017-11-17 14:02

„Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést végeztek Baktalórántházán

2017-11-17 10:20

Kitüntetést kapott a polgármester

2017-11-16 16:19

MSZP: Fontos a vidék

2017-11-16 14:37

Testvérmegyei Együttműködés

2017-11-16 13:44

Európai szakképzési hét a Nyíregyházi Szakképzési Centrum részvételével

2017-11-16 13:36

A cukorbetegségről

2017-11-16 12:36

Új ösztöndíjasokat köszöntöttek a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-16 07:11

Hisznek a megyei sportban is

2017-11-15 14:54

Két nívós díjat is átvehetett a Phylazonit

2017-11-15 14:33

Fidesz: Tisztújítás és értékek

2017-11-15 09:47

Kigyulladt egy autó motortere Nyíregyházán

2017-11-15 08:02

Megújult a 102-es

2017-11-14 15:41

Új aszfaltút épült a Szikes utcán

2017-11-14 15:01

Trófeaszemle Gúthon – soha nem látott mennyiségű dámbika került terítékre

2017-11-14 13:28

Vasárnap hazai pályán a FATUM

2017-11-14 11:53

Egyéniben indul Dr. Szabó Tünde

2017-11-14 08:23

Reformáció és tudomány

2017-11-14 08:10

Közúti kontroll Tiszavasváriban

2017-11-13 14:51

Folyamatos a határvadászok toborzása

2017-11-13 11:39

Foglalkoztatási Fórum Nyíregyházán

2017-11-13 10:57

Kiemelt figyelem az ünnepi időszakban

2017-11-13 08:28

Nyílt nap az Aranyban

2017-11-10 16:18

Jogerős: 6 év börtön a kislétai szülőknek

2017-11-10 14:58

November 25-én nyit a karácsonyi vásár

2017-11-10 14:35

Finn módszerrel ellenőriztek a rendőrök

2017-11-10 14:19

183 millió forintból újult meg a Városi Rendelőintézet

2017-11-10 07:40

Hol érdemes belevágni a nagybetűs életbe?

2017-11-10 06:58

Fokozott figyelem kell az utakon!

2017-11-09 14:45

Közbiztonsági referensek éves továbbképzése Nyíregyházán

2017-11-09 14:39

Döntőt úszik Hatházi Dóra

2017-11-09 14:25

A sértett buktatta le a tolvajt

2017-11-09 14:23

A Magyar Tudomány Ünnepe a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-09 13:30

XVII. Országos Neveléstudományi Konferencia a Nyíregyházi Egyetemen

2017-11-09 12:42

LEGO kaland az iskolapadban

2017-11-09 10:00

Illegális migránsokat és embercsempészeket fogtak Szabolcsban

2017-11-09 09:56

Szombati kézilabda délután

2017-11-09 09:33

Nyitott Bíróság

2017-11-08 15:35

Mestereket avattak

2017-11-08 14:46

Sikeresen zárult az Elsősegély és Újraélesztő programsorozat

2017-11-08 14:27

Védőnői konzultációt tartottak Nyíregyházán

2017-11-08 13:29

Európa-bajnoki címet nyert a Vasvári Pál Gimnázium diákja

2017-11-08 13:21

Értékes Barangolás Szabolcs-Szatmár-Beregben

2017-11-08 07:08

Szakértői megbeszélést tartottak Nyíregyházán

2017-11-07 14:37

Klímakonferenciát rendeztek a Megyeházán

2017-11-07 14:30

Hibátlan bajnoki hétvége

2017-11-07 14:30

Szelektív hulladékgyűjtést vezettek be a Jósa András Oktatókórház kórtermeiben

2017-11-07 13:31

Szakmai elismerés a NYÍRERDŐ Zrt. munkatársainak

2017-11-07 12:48

Nevet kaptak a perzsa párduc ikrek

2017-11-07 12:27

Közös ügyfélszolgálati iroda

2017-11-07 09:45

Téli gépszemle Nyíregyházán

2017-11-07 06:59

Halálos vonatgázolás Nyíregyháza határában

2017-11-06 12:36

Ismét hazai pályán a Fatum-Nyíregyháza csapata!

2017-11-06 12:29

Felkészült a télre a Magyar Közút

2017-11-06 11:38

Új utakon az agrárgazdaság

2017-11-06 09:40

Nyílt nap a Móriczban

2017-11-06 09:18

Újabb kitüntetésben részesült a Kossuth díjas karnagy

2017-11-06 08:20

Szépül a Bencs Villa

2017-11-03 15:46

Bombát találtak Nyíregyházán

2017-11-03 14:32

Kombájnnal ütközött egy autó Kótajnál

2017-11-03 14:12

Folytatódik a futsal NB III

2017-11-03 09:40

Nyílt nap a Bánkiban

2017-11-03 06:21

Kézilabda mérkőzés

2017-11-02 16:27

MSZP - Egyenlőtlenségek

2017-11-02 16:22

Az Elhurcoltakra emlékeztek Nyíregyházán

2017-11-02 13:31

Győzelem a Hercules ellen

2017-11-02 11:30

Idén is lesz Márton napi mulatság

2017-11-02 10:20

Vádat emeltek a vesztegetéssel gyanúsított záhonyi pénzügyőrök és bűntársaik ellen

2017-11-02 09:17

Öt évre nevezték ki újra a kancellárt

2017-10-31 15:48

Nemzetközi fajmegmentő akcióba kapcsolódott be a Nyíregyházi Állatpark!

2017-10-31 15:43

Együttműködés a Móricz Zsigmond Színház és a Nyíregyházi Spartacus Football Club között

2017-10-31 15:33

Virágot lopott a sírról

2017-10-31 15:27

Finn módszeres ellenőrzés Nyíregyházán

2017-10-31 14:43

Új utakon az agrárszektor

2017-10-31 14:29

Rendkívüli nyitvatartás

2017-10-31 12:46

Bemutatkozott az Életmentő Konvoj

2017-10-31 10:44

Sikeresen levizsgáztak az asszisztensek

2017-10-31 08:09

Rablás Tiszadobon

Fipronillal szennyezett tojást találtak helyi termelőknél Szlovéniában (2017-11-15 18:04)

Az uniós szakminiszterek nyilatkozatot írtak alá az EU védelmi dimenziójának erősítéséről (2017-11-13 17:15)

Tovább nőtt az iráni földrengés áldozatainak száma (2017-11-13 17:13)

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről az EU-ban (2017-10-30 08:46)

Megszavazták a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot (2017-10-27 17:46)

Tusk a kvótarendszert temeti (2017-10-19 17:30)

Nemzetközi összefogás kezdődik a banánt fenyegető veszély ellen (2017-10-18 17:01)

Jean-Claude Juncker nem szeretné, ha Katalónia függetlenné válna (2017-10-13 16:05)

Egy felmérés szerint több elhízott tinédzser lesz, mint az alultáplált (2017-10-11 19:02)

Vadászgépek kíséretében szállt le Londonban egy Ryanair-gép biztonsági riadó miatt (2017-10-04 14:50)

A gravitációs hullámok kutatásáért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat (2017-10-03 17:35)

Vérengzés Las Vegasban: rengeteg a halott (2017-10-02 17:45)

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő (2017-10-02 17:39)

Új lopási módszerre figyelmeztet az ATM-ek kapcsán a Europol (2017-09-29 17:52)

Új HIV elleni szert tesztelnek, nagy reménnyel (2017-09-22 17:05)